Amikor minden, a saját kedve szerint történik – a Solferinoi csata
A mindentudó vezetők korának vége
Az utolsó
olyan csatára a történelemben, ahol a felső vezetők, a királyok és császárok is
jelen voltak, 1859. június 24-én került sor, Észak-Itáliában, Lombardia
délkeleti részén, Solferino városa mellett. A harctéren az itáliai befolyását
megőrizni kívánó Osztrák Császárság seregei és az egész Itáliát egységesíteni
akaró Szárd-Piemonti Királyság, valamint az őket segítő III. Napóleon uralta
Franciaország egyesített serege állt egymással szemben. Egy csata lefolyásában, az elért eredményekben
mindig fontos szerepe van a kiválasztott taktikának, a megfelelő időzítéseknek,
amihez mindig kell egy olyan stratéga, aki jól átlátja egy csata eseményeit és
megfelelő utasításokat adhat ki. Emiatt volt mindig rendkívül fontos a királyok
és uralkodók nevelésében a stratégiai gondolkodás fejlesztése, hogy a megfelelő
időben, megfelelő döntéseket tudjanak hozni, s kiválóan el tudják egymástól
különíteni a taktikai és stratégiai motívumokat, amelyek mondjuk egy-egy csata
irányításához, vagy egy ország és háború hosszú távú jövőképének kialakításhoz
és megvalósításához szükséges. A történelemben előrehaladva, az 1800-as évek
második végére érkeztünk el oda, hogy ezek a tevékenységek a politika és a hadvezetés
tudománya kezdtek külön válni. Minden egyes területen egyre több speciális
tudásra volt szükség, ahhoz, hogy minden olajozottan működjön. Az átfogó tudás
mítosza, az istenektől kapott uralkodói emberfelettiség képzete a romantika
korában, - ahol a természetesség és a népakarat érvényesülése, a felvilágosodás
népfenség elvének filozófiája sokat tépázott az uralkodók nimbuszán - már egyre
kevésbé működött, hogy minden tudás egyetlen vezető személyében összpontosuljon.
A konkrét katonai tudást, a vezetők rangjai már nem tudták kompenzálni, s így a
hatalom és döntési jogkörök szövedéke, olyan helyzetet teremtett Solferinonál,
ami a korlátozott tudás és az egyes hadtestek önálló döntési kényszeréből eredő,
spontán, a szokásrend alapján kialakuló lebonyolítást eredményezett.
Ez a fajta
probléma, amikor nincs megfelelő speciális tudás egy-egy szervezetben adott
feladatok megoldására és a döntési jogkör is korlátozott, számtalanszor ad adhoc
jelleget egyes üzleti feladatok megvalósításának. Megfelelő taktikai tudás
nélkül, ami egy valódi stratégiát bont ki az események sodrásába kerülünk,
amikor is teljes egészében apróságok és véletlenek döntik el, hogy ki örülhet
egy-egy piacon a győzelemnek.
Solferinónál
az osztrákok 146.635 katonával, míg a piemonti-francia erők 173.600 harcossal
érkeztek. A háború az Itália feletti befolyásoló hatalomért még 1859. április
29-én kezdődött, rögtön egy osztrák vereséggel, június 4-én Magentánál. A
császári erők a szövetséges támadásokra nem készülve fel jól, néhány nap alatt
elvesztették Milánót, Bergamot és Bresciat. Június 16-án érkezett meg a
hadszíntérre, hogy fordítson a háború menetén a fiatal és tapasztalatlan Ferenc
József császár, aki azonnal a saját kezébe vette a főparancsnokságot. Kilenc
nappal az érkezése után, - ennyi idő alatt, előzetes tudás nélkül, nem
lehetséges megfelelő haditervet és az ehhez szükséges taktikát kidolgozni - császári
vehemenciájáról téve tanúságot, döntő csatára szánta el magát Solferinó mellett.
Mikor már az elején nem tudod, mit csinálj!
Az ütközet
a kora hajnali órákban indult és délután fél 5 magasságában ért véget, a csata
így egy 12-13 órára kidolgozott, pontos ütemezést magában foglaló taktikai
tervet igényelt volna. Az ütközetet a felek ráadásul egymástól jól
elkülöníthető három „frontszakaszon” vívták.
A
Solferinótól nyugatra található centrumban, ahol a leghevesebb harcok dúltak,
Stadion gróf és Eduard Clam-Gallas osztrák tábornok próbálta feltartóztatni az
Achille Baraguey d'Hilliers és Patrice de Mac-Mahon által vezényelt offenzívát.
A centrum védelme, így osztrák részről külön taktikai lépéseket igényelt volna.
Délen
Edmund zu Schwarzenberg nézett farkasszemet Adolphe Niel és Francois Certain
Canrobert tábornokok erőivel. Ezen a frontszakaszon a franciák voltak - a
csapattestek rossz elhelyezése miatt – hátrányban, a seregek létszámát
tekintve.
Északon, a
Garda-tó közelében, pedig Benedek Lajos állt szemben II. Viktor Emánuel
piemonti hadosztályaival. Itt Benedek Lajos egységei voltak kisebbségben
szintén a rossz csapatmanőverek miatt.
A csata mindegyik
területére jellemző volt, hogy az egyes egységek parancsnokai rendszerint saját
súlyos hibáikkal segítették az ellenséget, ugyanakkor voltak olyan
frontszakaszok, ahol a katonák saját erejükből, emberfeletti teljesítményt
nyújtva akadályozták meg a katasztrofális vereséget. Az ütközetnek a
kidolgozott, egyes területekre lebontott taktikák nélkül teljeses „spontán”
jellege volt. Északon Benedek Lajos,
délen pedig a francia Adolphe Niel küzdött eredményesen a többszörös túlerővel
szemben, igaz, helytállásukat megkönnyítette, hogy az ellenséges csapatok nem
egységesen, a támadáshoz szükséges erőfölényt alkalmazva, hanem több hullámban
próbálták meg áttörni vonalakat. Ráadásul a rossz példa ragadós, mert mindkét
oldalon az erőfölényben lévő fél ugyanezt a hibát követte el: ahelyett, hogy az
adott frontszakaszon kihasználva létszámfölényét gyorsan áttört volna, majd
átcsoportosítással igyekezett volna újabb fölényt kiharcolni más szakaszokon, a küzdő felek
az erőiket elaprózva húzták az időt.
Amikor
nincsenek jól átgondolt, kipróbált, folyamatosan tesztelt és ennek megfelelően
módosított kampányaink, amikhez mindig tartozik valamilyen egyedi taktika,
akkor mindig az emberi tényezők fogják eldönteni egy-egy piac sorsát. A rossz
vezetői döntések adhatnak olykor előnyt a konkurenseknek, anélkül, hogy ők
bármit javítottak volna az ügymenetükön. Míg sokszor csak a frontvonalban, az
értékesítésben dolgozók elszánt küzdelme és kitartása biztosítja azt, hogy
egyáltalán még versenyben tudunk maradni. Amennyiben a megfelelő döntéseket
stratégiai célok és az ebből kibomló taktikák segítenék, akkor az emberi
kvalitások is megsokszorozódnának. S valóban ilyenkor hatékonyan, célirányosan,
konkrét eredményeket elérve tudunk dolgozni. A valódi taktikai tudást nélkülöző tervek mentén
is kialakul azonban a szervezetekben egy spontán működési elv, ami teljesen
hektikus eredményeket fog hozni.
Ha mindig a konkurensek lépéseit másolod, akkor nem mész előre
A centrumban
Baraguey d'Hilliers türelmetlensége a délelőtti órákban válságos helyzetet
idézett elő III. Napóleon seregében, – a tábornok ugyanis, a francia bátorság reklámját
hirdetve, tüzérségi támogatás nélkül vezényelt rohamot az osztrákok ellen – a francia
császár utasítására harcba avatkozó Birodalmi Testőrség megérkezése azonban
kora délutánra megfordította a küzdelem menetét, ami inkább a szerencsén
semmint a jó időzítésen múlt.
Az
összecsapások mintegy 16 kilométer hosszúságú fronton zajlottak, mindkét
részről többszöri támadással és visszavonulással, és ez szinte egész nap
tartott. Mivel nem állt rendelkezésre egyik hadtest részére sem konkrét terv,
vagy begyakorolt taktika, ezért újra és újra próbálkoztak, természetesen nem
sok eredménnyel.
Kampánytervek
és azok eredményeit tartalmazó statisztikák hiányában mindig ugyanaz történik:
kipróbálok egyszer ilyen, másszor olyan technikai megoldást, vagy elkezdek
másolni olyan kommunikációs paneleket, amit már másoknál esetleg láttam és
jónak tűnt. Ezek a próbálkozások, ezek a másolatok azonban nem képesek újra
definiálni a piaci határokat és ugyanabban a helyzetben maradunk mindig, kitéve
a külső körülmények változásainak, amik vagy kedvező, vagy kedvezőtlen módon
hatnak ránk.
Mikor átlátható a piac, mindig könnyebb dönteni
Ekkor
váratlanul külső körülmények szóltak bele a csata menetébe. A szárazságot és
hőséget délután 4 óra körül vihar és eső váltotta fel. Ez teljesen
megváltoztatta a terepviszonyokat, egyes frontszakaszokat a sár miatt kevésbé
védhetővé téve. A csatateret uraló domb tetején álló, 23 méter magas középkori
öregtorony, a Gonzagák által 1020 körül épített „Spia d’Italia” (a jelentése „Itáliai kém”), amelynek tetejéről akár 10 km távolságig is
be lehetett látni a környéket, stratégiai fontosságú hadvezetési pont volt, s
az most még inkább kiemelt jelentőségűvé vált. A torony birtoklása mindkét fél
számára innentől kezdve létfontosságú volt. A csata kezdetén az osztrákok
tartották megszállva a dombtetőt, - ez ugye a taktikájukban semennyire sem
látszódott – s a francia 2. dandár ostromolta, váltakozó sikerrel. Végül III.
Napóleon saját elit testőrségét, a Császári Gárdát is harcba küldte, hogy
megszerezve a tornyot, megfelelően tudják értékelni a teljes frontszakaszt. A
gárdisták a hegyet megmászva, véres közelharcban végleg elűzték a védőket. A
torony elfoglalása új erőt adott az olaszoknak és a győzelmük szimbólumává
vált. Innen átlátva a csatateret már könnyebben tudták érvényesíteni a kezdeti
kisebb erőfölényt is. Hiszen az állandó tervnélküli próbálkozások mindkét felet
egyformán fárasztották és innentől döntő jelentősége inkább a megfelelő
mennyiségű és jó helyen bevetett tartalékoknak jutott.
A
stratégiánkat, azt mindig a saját képességeinkre alapozva és a piacok megfelelő
definiálása mentén alakítjuk ki. A taktikai lépéseinkhez viszont pontos
ismerettel és tervvel kell rendelkeznünk a versenytársakról és a helyettesítő
termékek piacáról is. Amennyiben a konkurensek üzleti tevékenységét megfelelően
kielemezzük, akkor sokkal inkább át tudjuk látni, milyen lehetőségeink vannak
az adott piacokon és így már a megfelelő erőforrások és tervek alkalmazásával,
könnyebben tudunk a konkurenseinkkel szemben tért nyerni.
Fél 3-tól,
a kevesebb tartalékkal rendelkező Ferenc József centruma fokozatosan hátrálni
kényszerült, a középső pozíciók feladása, pedig az addig vitézül kitartó
szárnyak sorsát is megpecsételte. Két órával később Solferino falucska a
francia-piemonti csapatok kezére került, ezzel a csata eldőlt; a diadal a
szövetségesek részéről 17.000 áldozatot követelt, az osztrákok összesen 22.000
embert vesztettek. Az a fél
természetesen, - habár sem ő, sem a konkurense nem rendelkezik megfelelő
tervekkel, taktikával – több veszteséget szenved el, aki erőforrás hátrányban
van, mert amikor a tartalékok bevetésre kerülnek a fáradt ellenfelekben nyilván
nagyobb pusztítást tudnak végezni. Ugyanilyen módon, ha egy adott piacon a
konkurensek kampánytevékenysége visszaszorul és lemondanak a folyamatos
kommunikációról, sokkal könnyebben tudunk új vevőket szerezni és mások meglévő
vevőit átcsábítani magunkhoz.
A spontaneitás sose hoz átütő sikert
A súlyos
veszteségek ellenére Ferenc József szerencsésnek mondhatta magát, ugyanis a
győztesek nem tudták üldözőbe venni az osztrákokat, így a vert had, rendezetten
vonulhatott vissza az Erődnégyszög területére. II. Viktor Emánuel és III.
Napóleon erői ugyan ostrom alá vették Peschierát és Mantovát, a francia császár
azonban hamarosan úgy határozott, hogy befejezi a háborút. Ezt a döntést több
körülmény is elősegítette: túl azon, hogy az uralkodó nem akart megsemmisítő
vereséget mérni Ausztriára, és tartott Poroszország közbeavatkozásától, a
súlyos veszteségek és a hazai békepárti közvélemény zúgolódása nyomán is
hajlott a fegyverszünetre, melyet – július 12-én, Villafrancában – a piemonti
fél előzetes megkérdezése nélkül kötött meg. A két nagyhatalom, tehát mivel nem
tudott senki sem meggyőző fölényt kialakítani békésen felosztotta a piacokat.
Természetesen az osztrákok veszítettek a hatalmukból, de ez azért nem volt
annyira megrázó a birodalom nézve, sőt a felkészületlenséget tekintetbe véve
még kecsegtető is az eredmény.
A
megfelelően kitűzött kampánycélok nélkül, ami a mögötte lévő stratégiát segíti,
nem tudjuk kihasználni a pillanatnyilag elért eredményeinket sem. Mindig változnak
a piaci tendenciák, amelyek vagy pozitívan, vagy negatívan hatnak ránk, de ha
elérve egy-egy pozíciós előnyt, ahogy több csata elemzés is mutatta, sikerül
megszilárdítani azt, akkor hosszabb távon fokozatosan nyerhetünk az adott piacon.
Kutatások kimutatták, hogy egyes márkák,
főleg azoknál, ahol emocionális hatás is érvényesül, divattermékek,
elektronikai, szórakoztató ipar, italok, élelmek, ott, míg a fogyasztókban
kialakult szokást sikerül megváltoztatni 5-6 évbe kerül. Ilyenkor egy teljesen
új piaci szegmens felfedezésével lehet csak jelentősebb bővülést elérni, a
meglévő piaci és versenyhelyzeten túllépve.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése