Rigómezei csata – építs legendát a taktikából
1389. június 28-án a Balkán
félszigeten, a Szerb Királyság középső területén, a mai Koszovóban, a szerb,
bosnyák, albán havasalföldi balkán szövetség állt, Lázár szerb fejedelem
vezetésével szemben I. Murád szultán hódító oszmán seregeivel. A török hadsereg
körülbelül 40 ezer harcost számlált, a balkáni erők, ehhez képest csekélynek
mondhatók, a csapataik létszáma alig 15-20 ezer fős volt. A koszóvói ütközet,
amit a korban Rigó mezőnek is neveztek, a harc kimenete miatt, valamint a
csatához kapcsolódó mondakör révén alapvető jelentőségű a szerb nemzeti öntudat
kialakulásában. A csata dátuma a szerbek számára mindmáig szimbolikus,
egyszerre jelképezi a bukást, az újjászületést, ugyanakkor a reményt. Jelképes
abból a szempontból is, hogy a szerb vér locsolta az ősi földet, a mára már
albán többségű Koszovó területén, amelyet a szerbek ezért nemzetük bölcsőjének
tekintenek.
A kis cégek, a kisebbségben küzdők
számára gyakran egy-egy taktikai jellegű esemény emelkedik a történetképzés
szintjére. A taktikából ily módon születhet identitás, valamint olyan filozófia
és hosszú távú stratégia, amely alapvetően határozza meg egy adott cég
tevékenységét. Ebből a szempontból nézve, a szerb mítosz részeként sokkal
jobban érthetőek, Szerbia törekvései a délszláv háborúkban is, valamint
Koszovóhoz való hozzáállásuk mind a mai napig. Természetesen nemcsak a
nemzeteknél, de a cégeknél is ahhoz, hogy valóban építkezni lehessen egy ilyen
eseményből, nagyon fontosak azok az írott anyagok, történetek, amik ebből
születnek, amit évtizedeken keresztül tovább lehet adni. Koszovó mítosza sem élne
annyira a szerbekben, ha nem született volna belőle megannyi legenda és
hősköltemény. Pontosan, ezért nagyon fontos a cégek esetében is a folyamatos
publikáció, PR és történetépítés, ez sokkal erősebbé és eltökéltebbé tesz
minket a versenytársainkhoz képest a célért való küzdelemben.
A nagyobbak, mindig rendelkeznek egy sor specialistával
Nemcsak a csatákban, a hadseregekben,
de az üzleti életben is sokkal nagyobb esélye van annak a félnek, aki jóvalta
speciálisabb tudással rendelkezik. A speciális tudás jól felépíthető saját
humán erőforrás révén is, de jól kiválasztott tanácsadókkal is. I. Murat
seregében három ilyen képzett, elit egység alkotta a török had legerősebb
osztagait. A szultán 2500 fős elit lovasságot vezényelt, míg a többi lovas
katona a szpáhik, mintegy 6000 főt tettek ki. A gyalogság magját alkotó
vasfegyelmű janicsárok, pedig nagyjából 5000 főt számláltak, akik elsősorban íjakkal
voltak felfegyverezve és állásaikat jól védhető erős sáncok mögött vették fel.
A törökök korabeli szokás szerint kiegészültek a vazallusokkal is, mint a
macedóniai szerbekkel, továbbá bolgárokkal és görögökkel, nagyjából 8000
emberrel.
Természetesen a kevésbé képzett
hadtestek mozgását és tevékenységét mindig meghatározza, hogy az elit egységek
hogyan végzik a feladatukat. A kiszolgáló személyzet inkább alkalmazkodik a
specialistákhoz, s nem a specialisták feladata a többiek hibáit javítgatni,
hisz akkor épp a bennük rejlő erők és lehetőségek vesznének el.
Amikor nincsenek látható eredmények a csata végén
A törökök a túlerő ellenére sem bízták
a véletlenre a csata kimenetelét, egy Evremosz bég nevű görögöt bíztak meg a
keresztény taktika felderítésével, kémkedéssel. Ez ugyanolyan természetes, mint
ma a piackutatás, a leendő ügyfél feltérképezése. Minden esetben a cél, a hibák
számának a csökkentése és minél hatékonyabb megoldások megtalálása.
Mindkét oldalon voltak már tüzérségi
ütegek ágyúk is, de ekkor még a kor ezen hadászati újításai nem jelentettek
komoly előnyt. Az ágyúkkal csak kő- vagy vasgolyókat lőttek ki, ezért nem
voltak hadi szempontból túlságosan hatékonyak, hiszen egyetlen lövés, egyetlen
találati lehetőség alapján működtek. Legfeljebb a lovak és a gyalogság
megfélemlítésére voltak alkalmasak. Így ezeknek csak kiegészítő szerepe volt a
csatában, nem olyan módon használták, mint a későbbi csatákban, ahol a
megfelelő tüzérségi előkészítésnek már komoly szerepe volt.
Az üzleti életben és a kommunikációban
is van számtalan olyan eszköz és alkalmazás, ami valamikor még csak
gyerekcipőben jár, ám ezek korai alkalmazói mindig komoly versenyelőnyre
tehetnek szert hosszútávon. Sőt ezeket a felhasználókat, akik ezzel segítették
az adott cég fejlesztéseit, mindig díjazzák. Számos szoftvernél, online üzleti
alkalmazásnál, de még a Google céges felhasználási profiljában is voltak és
lesznek máskor is, olyan lehetőségek, amik kifejezetten a korai alkalmazóknak
biztosítanak mindmáig előnyöket. A korai alkalmazók, vagy ingyen, vagy nagyon
minimális díjért cserébe használhatják ezeket az eszközöket később is, ami
komoly megtakarításokat eredményezhet.
Emiatt mindig érdemes a legtöbb
online, vagy kommunikációs szoftvert kipróbálni és használni, mert amennyiben
valóban működőképesek és hatékonyak lesznek, sokáig szolgálják a mi üzleti
tevékenységünket is. Abban az időben így volt ez az ágyúkkal, amit később
sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudtak használni azok a seregek, akik már
ekkor alkalmazták azokat valamilyen módon a taktikájukban. A korai szakaszban
ezekkel az eszközökkel jól begyakorolt technikák, később sok csatát
eldöntöttek, például a Mohácsit is ilyen volt, ami biztosította az Oszmán
Birodalom vezető szerepét a térségben.
Sokszor egyetlen jó taktikai csapás dönt
A csata kezdetén a keresztények
nehéz páncélzatú lovasai támadtak nehézkes galoppban, amit az oszmánok
ágyúgolyókkal, azután íjászokkal kíséreltek meg megállítani. A tüzérség és
íjászok munkája ellenére a nehéz lovasok, széles sávot vágtak az oszmán fősereg
vonalaiba és a balszárnyába. A szultán kisebbik fia, Bajazid herceg azonban
helytállt, és nemsokára megfordította a csata sorsát, aminek révén később
elnyerte a „Villám” jelzőt. Nyilvánvalóan a gyors helyzetfelismerés és reagáló
képessége miatt, ami napjainkban is nagy érdem. Ennek a gyors ellencsapásnak,
ami kezdte visszaszorítani a támadó erőket meg is lett az eredménye.
A csata valószínűleg úgy ért véget,
hogy miközben a szerbek már majdnem fölénybe kerültek, amikor Vuk Branković, rigómező
hercege, akik talán már ekkor sem szerették igazán a szerbeket, a csapatival
kivonult a csatából, ami zavart okozott a szövetségesek közt. Ezt a törökök
kihasználták, és az ellencsapást tovább fokozva elsöpörték a szerb hadakat. A
török források, ugyanakkor igen keserűen emlegetik az eseményt, valószínűleg a
szultán halála miatt, akit egy Miloš Obilić nevű szerb nemes ölt meg. Amikor a rigómező
hercege féltékenységből, vagy félve a szerb hegemóniától, kivonta csapatait a
harctérről; mások árulást és török ígéreteket sejtenek a háttérben, ismét mások
pedig úgy vélik, a csata ekkor már veszve volt, és Branković a későbbi
ellenállás érdekében, hogy megfelelően tudják védeni szülőföldjüket, akarta
megkímélni seregeit. Mindenesetre tény, hogy a koszovói herceg kivonulása
megpecsételte Lázár sorsát, akit a törökök aztán seregei nagy részével együtt
bekerítettek, és lemészároltak.
A céges kommunikációban és
tevékenységekben is mindig a vélekedések, a folyamatos, kitartó munka és a
pontos statisztikák helyett, ami sok rossz döntést eredményez. Amikor nem
tudunk pontosan valamit, vagy nincs elegendő adat a birtokunkba ahhoz, hogy
megalapozott döntéseket hozzunk, akkor a vélekedések, a megszokások gyakran
felülírják ezeket, ezzel téve lehetetlenné a komoly fejlődést, amit a kitartás
eredményez.
A rigómezei ütközetben elpusztult a
két hadsereg legjava, és mindkét vezér halálát lelte. A küzdelem vélhetően
eldöntetlen maradt, amit aztán az északra visszavonuló keresztény had, és a
Drinápolyba hazatérő Bajazid is a maga győzelmeként értékelt. Utólag inkább a
szultánnak volt oka az ünneplésre, aki még a csatamezőn meggyilkoltatta öccsét,
Yakubot, és egyedül vette át apja Murád örökségét. Így Bajazid számár a
hősiessége és a hatalomvágya a rigómezei csatában a szultánságot jelentette. Lázár
özvegyének, Milicának el kellett ismernie I. Bajazid oszmán szultán fennhatóságát.
A röviddel a csata után indított magyar támadást is csak a török szövetség segítséggel
tudták visszaverni. Zsigmond király azért, támadta meg a meggyengült Szerbiát,
hogy gyepűt teremtsen a magyar határ és a törökök között. Ezek az események együttesen
tették a rigómezei csatát a szerbek legnagyobb győzelmévé és bukásává is
egyben. A nagy túlerővel szemben végül nem maradtak alul, vezérük hősiesen
meghalt, de sikerült megölni a szultánt is, így amolyan behódoló szövetséges
státuszba kerültek, ami a nemzet számára biztosította a túlélést.
A csata legendája
A szerb hagyományokban ma is élő
legenda a jó és a rossz közötti harccá stilizálta a keletről jövő hadak
előnyomulását. A legenda szerint Lázárnak két választása volt: a földi vagy a
mennyei birodalom. Ez a motívum Zrínyi Szigetvári veszedelem című eposzában
nálunk is ugyanúgy megjelenik, ahol a törököket a pokol erői támogatják, míg az
500 magyar vitéz lelkét arkangyalok viszik az égbe. Lázár fejedelem a szerb
eposzokban is mártírhalálával, ellent mondott a gonosznak és az örök életet
választotta, a szerb ortodox egyház szentje is lett. Az ő és lovagjainak
példája védte meg a szerbeket az iszlamizálódástól is. Ereklyéit szerb
menekültek az akkori Magyarországra, a Szerémségbe menekítették a törökök elől.
Lázár mellett, akit a legbölcsebb
szerb fejedelemként emlegetnek, akadt több más személyiség is a rigómezei
legendakörben, akiket mintaként állíthattak a szerb férfiak elé. Ilyenek voltak
Ivan Kosančić és Toplica Milan. Az első olyan hatalmas volt, a második pedig
olyan szép, mint senki más. Erő és szépség, mint identitásképző elem, így
kapcsolódik a csatához. Ők szerepelnek például az egyik szerb eposzban, A
rigómezei lányban, ahol egy fiatal lány a vőlegényét (a szépséges Toplica
Milant) keresi az elesettek között. A rigómezei lány a csatatéren eközben megitatja
a sebesült szerb katonákat – ez a jelenet Szerbiában a kegyelem egyik
szimbólumává vált. Ahhoz, hogy ez is a történetépítés része legyen, számos
képzőművészeti alkotás megörökítette az eseményt. Minden esetben nagyon fontos,
hogy ne csak a szavak szintjén, hanem vizuális módon is építsük, tudatosítsuk
az egyes történet elemeket.
A bátorság, mint fogalmat Lázár fejedelem
követői szimbolizálják, zászlósa Pavle Orlović, aki halált megvető hűséggel
lovagol Lázárral a halálba, ahogy a vén Jug Bogdán a kilenc fiával. Az egyik
legmeghatóbb eposz külön fel is dolgozza ezt a történeti szálat „Kilenc Bogadanovics anyjának halála” és ott
volt még a bátor Banović Strahinja is, aki egyedül küzdött a törökökkel, amikor
a feleségét elrabolták és legyőzte őket.
A legenda egy további szereplője Marko
szerb királyfi (Kraljević Marko), aki a legenda szerint nem vett részt a
csatában. Későn érkezett, így hát ő lett az egyetlen királyi sarj, aki a csatát
túlélte és a török uralmat el kellett ismernie. A legendában 160 évig élt, és
prilepi várából kilovagolva keresztény szüzeket mentett meg az oszmánoktól való
megrontástól. A szerb keresztény király, Koszovó területén mindig a gonosz
erőkkel küzdött, hogy megőrizze a hitet és a tisztaságot.
A 19. században, az eposzok,
költemények, festmények, legendák és történetek hatására lett a rigómezei
mítosz nemzeti örökség. Olyan örökség, amely arra motivál, minden szerbet, hogy
egész Szerbiát fel kell szabadítani az idegenektől és az egykori szerb
birodalmat, helyre kell állítani, mely nem más volt, mint egy egységes délszláv
nemzet létrehozása. Ez testesült meg Jugoszláviában, a nemzet, amely a szerbeket,
bosnyákokat, horvátokat, szlovénokat, montenegróiakat, macedónokat egyesít. Sőt
a mítoszból levont következtetésként, azokat a területeket is egyesíteni kell,
ahol még élnek délszlávok.
A legenda ellenére azonban a rigómezei
csata után Szerbia nagyobbik fele, és a Balkán nagy része az Oszmán Birodalom
birtokába került. Szerbia később szabadulni akarva a töröktől, még közel 70
évig apró államként, magyar szövetségben harcolt a törökökkel.
Azonban az ehhez a csatához kapcsolódó
sok-sok történet, leírt szó és megjelenített képi elem mind jól mutatja, milyen
erő rejlik abban, ha a taktika fölé nőve, filozófiát és stratégiát alkot
valaki. A rigómezei csata történeteivel jelenítették meg és tisztázták a
legfontosabb emberi fogalmakat, az elvhűséget, az elköteleződést, a bátorságot,
az erőt, a szépséget, a folyamatos harcot egy célért, ami évszázadokra
meghatározza egy nemzet gondolkodásmódját. Azonban, ha ugyanilyen módon építi
fel egy cég a saját történeteit és tisztázza a tevékenységéhez kötődő
fogalmakat, akkor ugyanilyen erős hatást tud elérni az üzleti életben is. Ehhez
természetesen ezeket a történeteket sohasem szabad abbahagyni, elfeledni, hanem
mindig újra kell mondani és újra kell fogalmazni, ahhoz, hogy elevenen éljen a
munkatársaink, partnereink és a vevőink fejében. Ehhez természetesen
elengedhetetlenek a PR, a történetépítési alapok, majd a folyamatos
kommunikáció.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése