Gettysburgi csata – a türelmetlenség rossz tanácsadó
1863. július 1-3., Gettysburg városka
mellett, Washingtontól északra, Philadelphiától nyugatra, Pennsylvania államban,
ahová a déli seregek betörtek állt egymással szemben az Amerikai Polgárháború
északi főserege, George G. Meade tábornok vezetésével; a Robert E. Lee tábornok
vezette déli hadegységekkel. A védekező északi sereg 94 ezer főt, míg a támadó déli
72 ezer főt számlált. A túlerő szabályát a támadó fél nem tartotta
tiszteletben, úgy nyomultak be az északi területekre, hogy az északi seregek
voltak erőfölényben. S már több piaci és csataelemzésből is jól tudjuk,
kisebbségben sohasem szabad megtámadnod semmilyen védhető piaci pozíciót sem.
A szabályt azonban egy olyan
tapasztalt katona, mint Lee tábornok ritkán sértette volna meg, de amikor benyomult
Pennsylvania államba, egyik sereg sem ismerte a másik pontos tartózkodási
helyét. Ennek következtében a két seregnek pontos adatai sem voltak egymásról.
Azonban a támadás fontos szabálya, hogy sohase becsüld le a védekező felet,
különösen akkor ne, ha nincsenek pontos adataid a tevékenységéről. Július
elsején először Meade vezérőrnagy felderítő lovasainak sikerült rálelniük a
déli seregre Gettysburgtől északnyugatra. A csatát semmi sem készítette elő, azonban
olyan mértékben dolgozott a harci láz az északiakban, hogy az összecsapást az
egymásra találó lovas dandárok azonnal elkezdték, majd lassan, több hullámban
befutott mindkét oldalon az erősítés.
A három napos csata eseményei
1. nap
Meade vezérőrnagy felderítő lovasságot
küldött ki, hogy kiderítse, hol vannak a déli csapatok. A két lovasdandár,
élükön John Buford dandártábornokkal Gettysburgtől északnyugatra felfedezte
Heth hadosztályát. Buford felismerte a hely stratégiai fontosságát, látta, hogy
ez a terület kiválóan védhető és parancsot adott a déliek megállítására. A
legfontosabb taktikai célkitűzés volt, amit Buford helyzetfelismerése ügyesen
megoldott, hogy olyan földrajzi viszonyok között kerüljön sor az ütközetre, ami
további előnyöket biztosít az északiaknak. A déli lovasokat vezénylő Heth látva,
hogy több mint 7400 katonájával szemben alig több mint 2700 lovas áll, s nem
értve a korai támadás taktikai szerepét, a vezérkari parancs ellenére
megtámadta Bufordot. Buford lovasai olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy
a csata hátralevő részében nem is harcoltak tovább, viszont áldozatukkal
értékes időt nyertek, és ezzel a tettükkel félig meg is nyerték a csatát.
Az első nap a déliek győzelmével
zárult, mivel Richard Ewell tábornok megfutamította az északiakat
Papnevelde-gerincen és Tölgyfa dombon. A megfutamodó „jenkik” Gettysburg-ön
keresztül visszavonultak a Temető dombra,
3500-an azonban azonnal fogságba estek a városban.
A taktikai szintű cselekedeteknél két
nagyon fontos szabály él. Ahhoz, hogy ki tudjam használni a piaci, vagy terület
kínálta előnyöket, gyors helyzetfelismerésre van szükség és gyors tettekre, jó
időzítéssel. A versenytársak viszont, ha minden megfontolás nélkül elkezdik
támadni azokat a pontokat, amik a versenyelőnyünket biztosítják, akkor
rövidtávon látszólag lehetnek eredményesek, de hosszú távon garantált, hogy
felőrlődnek a küzdelemben. A megfelelő módon felépített taktikai motívumok,
ahogy azt már többször leírtuk, sohasem adhoc jellegűek, hanem a stratégiánkat
bontják ki.
Az északi erősítés lassan, de
biztosan, több hullámban futott be, hasonlóan a déli erősítésekhez. A
konföderációs csapatok lassan nyomultak előre, több oldalról támadva a
Papnevelde-gerincen és Tölgyfa dombon levő szövetségieket. Az északiak
kezdetben tartották a gerincet. John Reynolds, az egyik legjobb szövetségi
tábornok is megérkezett a csapataival, ám egy déli mesterlövész lelőtte őt. Ez
zavart okozott a felvonuló északiaknál és Richard Ewell tábornok megfutamította
az északiakat, azonban Lee parancsa ellenére nem üldözte őket kellő eréllyel.
A támadás újra megsértett szabálya, az
elmaradt üldözés. Amikor sikerült valamilyen gyengeséget, vagy rést találni,
azokon a piaci, kommunikációs pozíciókon, amit az ellenfél birtokol, akkor a
folyamatos kampányolást, kommunikációt nem szabad abbahagyni, hanem fokozni
kell azt. A támadásunk csak akkor lesz átütő erejű, ha megszerezve a vásárlók
figyelmét, még erősebb kommunikációval nem engedjük el azt. S amikor már mi
birtokoljuk az adott pozíciót, mi leszünk az adott termékkörben az elsők a
vásárlók fejében, akkor ezt minden erővel védeni kell és többet nem szabad
elengedni. Amennyiben a kampányainkkal ezt nem tartjuk be, akkor a
versenytársaknak mindig lesz elég erejük, újból visszaszerezni az elvesztett vásárlókat.
Így azonban az erőfeszítéseink költsége sohasem térül meg.
A megfutamodó „jenkik” Gettysburg-ön
keresztül visszavonultak a Temető dombra 3500-an azonban fogságba estek a
városban. A megérkező Hancock tábornok végül megállította a visszavonuló csapatokat.
A szövetségi csapatok így még időben, a folyamatos vereségek ellenére kedvező
pozíciókat foglaltak el a várostól délre eső, kampó alakban elhelyezkedő
dombokon. Lee, mint tapasztalt katona pontosan, ezért a győzelmei ellenére
aggódott, hiszen látta, hogy az ellenség milyen kedvező védelmi vonalat talált.
A gyorsaság, az üzletben és a hadászatban is ugyanolyan fontos, ám Lee hiába
küldte parancsait tábornokainak, hogy űzzék ki a pozícióikból az északiakat;
vagy nem támadtak kellő határozottsággal, vagy rohamaik sikertelenek maradtak. S
a próbálkozásaikat, megelégedve a rész győzelmekkel a déli vezetők korán
feladták, nem küzdöttek mindenáron a védelmi vonalak felszámolásáért. A
konföderációs előrenyomulást ezzel megállították.
A jó piaci pozíció, a nyerést
biztosító előnyök felismerése nagyon fontos. Azonban, szintén nagyon fontos,
hogy ezzel ne csak a vezető legyen tisztában, hanem ezekre a taktikai
alapvetésekre tanítsa meg a dolgozóit. Ezek hiányában ugyanis nem fogják
átlátni, milyen jelentősége van egy-egy kampánynak, taktikai eseménynek. S itt
is újra látható, hogy nem szabad megelégedni a részeredmények sikereivel,
hiszen azok csak időszakosak. Minden eredmény után, tovább kell dolgozni annak
kiterjesztéséért. Azonban, ha csak rutinból fakadó és rövid távú szemlélete van
az embereinknek, akkor nem tudunk győztes csatákat, kampányokat vívni.
2. nap
A második napon, július 2-án mindkét
hadsereg legnagyobb része felsorakozott. Megérkezett maga Meade is, aki
elégedetten nyugtázta a horog alakú, jól védhető pozíciót. Látta, hogy több
katonája van a csatamezőn, mint az ellenfélnek és tudta, még több érkezik.
Az északiak legfontosabb előnye, hogy
a vezető jelenléte nélkül is mindenki tudta, hogy milyen taktikai feladatai
vannak, mire kell figyelnie, és mit kell tennie. A helyszínre érkező
tábornoknak már csak jóvá kellett hagynia a megfelelő feladatmegoldást. Ezzel
szemben a déli oldalon, a vezető fontos utasításait, amelyek előnyökhöz
vezettek volna, nem valósította meg senki. Ennek is köszönhető, hogy a déli
hadseregen belüli egyet nem értés és kommunikációs zavar lett a déli hadsereg,
mint minden egyes vállalkozás veszte.
A másik oldalon Longstreet tábornok
megpróbálta lebeszélni Leet a támadásról, javaslatot tett egy átkaroló
hadműveletre. Lee azonban nem hallgatott rá. Lee a csaták klasszikus szabályai
szerint, a széleken próbált meg támadást vezetni, hogy ott áttörést elérve,
bekeríthessék a centrumot. Longstreet javaslata a létszámbeli hátrány miatt
először irányult volna inkább a manőverezésre, hogy jobb pozíciókat elfoglalva
indítsanak támadást. Azonban még egy nappal korábban Lee maga bosszankodott a
rossz pozíciók miatt, mivel már nem bízott a pontos végrehajtásban, most a
serege több katonai tapasztalatára, ami a küzdelemben jobban kijöhet épített.
Lee ezért megparancsolta Ewellnek,
hogy támadja az ellenség jobbszárnyát, de a főcsapás a balszárnyon indult meg
Longstreet vezetésével. Az északiak balszárnyát Sickles tábornok emberei
alkották, Meade itt nem számított támadásra. Sickles elhagyta pozícióját, és előrenyomult
a Barackos és a Búzamező irányába, hogy a déliek ne tudjanak ott
ágyúkat felállítani. A küzdelem nagy része a Gettysburgi csatában a jobb
földrajzi pozíciókért folyt, ahogyan a piacaidon is mindig a jobb pozíciók
megszerzése a cél, hogy minél inkább a te termékeid legyenek jelen a vásárlók
fejében, ha döntés helyzetbe kerülnek.
Sickles előrenyomulásával azonban
nagyon sebezhetővé vált a teljes balszárny. Longstreet délután fél hatkor
megindította támadását. Meade látta veszélyt, és a jobb szárnyról erősítést
küldött át a sereg másik oldalára. Ennek ellenére a déliek kiűzték az
ellenséget a búzamezőről és a barackosból, és kis híján
elfoglalták a legfontosabb földrajzi
helyeket. Az északiak csak Chamberlain ezredesnek köszönhették
győzelmüket, aki a stratégiai fontosságú dombot megtartva, véres küzdelemben a
túlerő ellenére is megállította a déli támadást. A súlyos veszteségeik ellenére
az uniós csapatok a csatamező teljes szélességében megtartották állásaikat. S a
jó pozíciók megőrzése bizony döntőnek bizonyult.
A kommunikációs munka, a vevők
megszerzése és megtartása is ugyanilyen fáradtságos és hosszú munka. Az egyes
kampányszerű megmozdulásokból, ha nem húzódik mögöttük stratégia, s nincsenek
megfelelő taktikai ismeretei az embereinknek, akkor nehezen jutunk előre. Ahhoz
azonban, hogy a már elért eredményeket védeni tudjuk, nagyon fontos a kitartás.
Amíg azt gondoljuk, hogy megállhatunk, vagy megengedhetjük magunknak a csendet,
amivel figyelmet veszítünk, addig a már elért pozícióink kerülnek veszélybe,
mégpedig pontosan azért, mert nem vagyunk hajlandók eléggé küzdeni érte. Azok a
cégek, akiknek az emberi átlátják a folyamatos küzdelem, s kommunikáció
jelentőségét és annak a megújításán fáradoznak, azok ugyanazokért a célokért
kitartóbban és így eredményesebben fognak küzdeni.
3. nap
Az ütközet harmadik napján Lee végső
próbálkozásként az unionista közép ellen tervezett rohamot. Először a Culp’s-dombért
újult ki a küzdelem, melytől keletre és délre lovassági összecsapások
zajlottak, de a győzelmet 12.500 konföderációs gyalogosnak a centrum ellen
intézett támadásával kellett volna kivívnia a délieknek a Temető-dombon. A
támadás „Pickett rohama” néven vonult be a történelembe, mert a támadás ékét
George E. Pickett vezette.
Amikor a türelmetlenség uralkodik el a
folyamatos munka helyett egy szervezetben, akkor mindig változtatni próbálnak
az addig megkezdett folyamatokon, még nagyobb veszélyek felé sodródva.
Ahelyett, hogy kitartóan dolgoznánk a stratégiánkon, s ennek fényében
szerveznénk meg a taktikai lépéseket, a legtöbb esetben minden stratégia nélkül
különböző taktikai, kampányszerű és reklámfogásokkal próbálkozunk. Így nem is
lehet kapcsolat a stratégia és a taktika között, így nincsenek is irányok, amik
felé tarthatunk, s így nincsenek számottevő eredmények sem, csak a munkás
egyhelyben járás. Hogyan nézett ki ez a folyamat a csat három napjában Lee
tábornoknál.
1. Lee
tábornok is tapasztalt katonai vezetőként jól tudta mennyire fontosak a jó
földrajzi pozíciók, az első napon még azon bosszankodott, hogy a rész győzelmek
után, abbahagyva az üldözést nem sikerült a kitűnő állásokból kizavarni az
északiakat.
2. A
második napon a jobb pozíciók elnyeréséhez szükséges manőverezési műveletekről
lemond. Ezt követően a jobb pozíciókat úgy igyekszik felszámolni, hogy a
széleken indít támadást, különösen erős nyomást kifejtve a jobban védhetőnek
ítélt balszárnyon.
3. A
szélek támadása helyett, ahol sikerült megőrizni a pozícióit az ellenfélnek, a
centrumban indít támadást a túlerő ellen, ami a legkockázatosabb minden terv
közül. Amennyiben egy ilyen áttörési manőver nem sikerül a legtöbb esetben a
támadó felet felmorzsolják, vagy bekerítik.
A döntő nap július harmadikán jött el. Lee szinte mindent egy lapra feltéve 12.500
konföderációs gyalogost küldött rohamra a centrumban a Temető-domb ellen.
A centrumtámadást sem alapozták meg körültekintő manőverekkel, hanem a déli
csapatok ismételték meg azt a logisztikai hibát, amit Hattinnál
a keresztes lovagok, hogy túl hosszú utat kellett megtenni a kitűzött célig.
Ahhoz, hogy egyáltalán támadást tudjanak indítani közel másfél kilométeren
kellett átvágniuk gyilkos ágyútűzben a 12.500 fős alakulatnak. A támadás azonban
így is, a veszteségek ellenére elérte az ellenség vonalát és rést ütött rajta,
azonban az északiak ezt gyorsan betömték, és visszaverték a délieket, akiknek a
dombokkal szemben újra a nyílt mezőre kellett hátrálniuk. Pickett a támadásban elvesztette
embereinek csaknem 70%-át. Ezen kívül 4000 déli katona esett fogságba, a
támadás során viszont csak 1500 fő volt az északiak vesztesége. A háromnapos
csatában összesen több mint 50.000 katona vált harcképtelenné, sebesült meg,
tűnt el végleg, vagy halt meg: 22.800 északi a 82.000-ből, 28.000 déli a 75.000-ből.
Minél inkább áll rosszul valaki, minél
nehezebbnek ítéli a pozícióit, annál megfontoltabbnak, következetesebbnek és
kitartónak kell lennie. Ilyenkor nem tanácsos nagy kampányokba,
árcsökkentésekbe bocsátkozni, ami csak meggyorsítja a vesztét egy-egy üzletnek.
Sokkal inkább folyamatos manőverezéssel, kommunikációval, taktikai lépésekkel
kell egyre jobb pozíciókat kiépíteni, amik lehetővé teszik a későbbi megfelelő
lépéseket. Amennyiben a folyamatos építkezés, kommunikáció és manőverezés
helyett, hirtelen rohamokra, kampányokra építünk, nem lesznek számottevő
eredményeink. Nem is lehetnek eredményeink, mert megsértjük a legalapvetőbb
üzleti stratégiai és taktikai szabályokat. Ennek következményei jól láthatóak
az amerikai polgárháború további folytatásában.
Amikor megváltoznak a piaci pozíciók
Amerika soha nem látott ilyen
pusztítást a háború folyamán. Mivel Lee nem tudta a győzelmet kicsikarni, a
további déli előrenyomulás ellehetetlenült. Lee a csata után visszavonult déli
területre, Virginiába, ezzel a kezdeményezés átvételének gondolatát feladta. A
Konföderáció hadigazdasága a kezdetben gyenge, de az idők folyamán egyre
erősödő uniós tengeri blokád miatt ekkor már komoly gondokkal küzdött és nem
tudta ellátni a hadsereget. A csatavesztés következtében elszállt az a
pillanat, amikor a Konföderáció utoljára realisztikusan megpróbálkozhatott támadást
indítani ellenséges területen és ezzel kicsikarni a háború befejezését.
Gettysburg után Lee nem lépett fel
többet támadólag, elvesztették irányító, aktív jellegét a hadmozdulatai,
jobbára átengedte a kezdeményezést Grant hadseregének 1864 és 1865 folyamán. „Lee
északi előrenyomulása súlyos veszteségeket okozó hiba volt. Mindenesetre a
Potomac-hadsereg fenntartotta a keleti hadszíntéren az erők egyensúlyát...”
Peter Carmichael úgy utal a „chancellorsville-i és gettysburgi szörnyűséges
veszteségekre, melyek teljesen felemésztették Lee támadási lehetőségeit”, azonban
ezek a halmozódó veszteségek nem egy ütközet eredményeként álltak elő. A csata
után lemondva a kezdeményezésről az északiak szépen lassan kiszorították saját
területeikről is a délieket, teljesen átvéve az uralmat az egész ország fölött.
A vezetők teljesítményének összehasonlítása
A gettysburgi ütközetet megelőzően Lee
lenyűgöző győzelmeket aratott jókora túlerőben levő ellenségekkel szemben, noha
általában saját csapatainak nagy vesztesége árán. Emiatt Lee sikersorozatát
drámai módon szakította félbe a gettysburgi vereség. A kisebb győzelmek
azonban, mint a gettysburgi csata elemzése is mutatta, elbizakodottá tette a
tábornokot és számos, olyan szabályt megsértett, amit egyébként egy kitűnő
stratéga és a taktikai műveletek ismerője mindig betart.
1.
Katonái legyőzhetetlenségébe vetett túlzott hite.
2.
Alárendeltjeinek teljesítménye, és ahogyan azokat kezelni tudta.
3.
A csata során váltogatott taktikai műveletek.
4.
Ellenfele, Meade tábornok és az északi hadsereg teljesítményének alábecsülése.
A hadjárat során Lee döntéseire
befolyásoló hatással volt abbéli hite, hogy emberei legyőzhetetlenek. Leet az
Észak-Virginiai Hadsereggel együtt átélt korábbi tapasztalatok juttatták erre a
következtetésre, köztük a chancellorsville-i nagy győzelem, illetve az uniós
erők július 1-jei menekülése Gettysburgnél. A morálnak a hadi vállalkozásokban
játszott fontos szerepe miatt Lee nem akarta apasztani csapatai harci kedvét és
nem hallgatott azokra a főleg Longstreettől jövő sugalmazásokra, miszerint
vissza kéne vonulni az éppen elfoglalt Gettysburg alól, hogy az összecsapáshoz
megfelelőbb terepet keressenek. Peter W. Alexander szerint Lee „feltehetőleg
azon benyomása következtében tett így, miszerint csapatai bármilyen kedvezőtlen
terepen épült védelmi állást be tudnak venni.
A rosszabb hadállások ellenére,
mindegyik nap más-más támadással kísérletezett, míg az északiaknak elegendő
volt tartani a pozícióikat. Nem tartotta be a kisebbségi haderőre vonatkozó
szabályokat, a létszámok alapján inkább kellett volna Lee tábornoknak, olyan
terepet keresnie, ahol jól védhető pozíciók vannak, mint sem támadást indítani
a túlerőben lévő jól beásott hadállásokkal szemben. Messze alábecsülte az
ellenfél tudását.
Ezek mindegyike olyan hiba, az
önhittség, a beosztottak teljesítménye, az állandóan változó kommunikációs,
értékesítési tevékenységek és a konkurensek teljesítményének lebecsülése, ami
bármilyen üzleti vállalkozás életét alááshatja. S mindezek a tényezők együttesen a túl gyors
eredményhajhászás, a türelmetlenség számláira írhatók.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése